Egy váratlan baleset az Ipademmel

Nagyon sokan keresnek manapság állást. Vagy azért, mert nem találják a megfelelőt, vagy azért, mert nincsenek megelégedve a meglévővel, és szeretnének váltani. Ezért jött létre több olyan csoport, amelyek az ilyen embereken segítenek a továbblépésben. Engem is felkértek az egyik webshopra, hogy legyek előadó, és beszéljek a saját tapasztalataimról, mint magánvállalkozó. Örömmel elfogadtam, majd nagy erőkkel kezdtem készülni egy interaktív prezentációval, hiszen az volt a célom, hogy mindenki élvezze az előadást, illetve, hogy ne legyen lapos.

Az volt a terv, hogy az Ipademen csinálom meg a prezentáció képi anyagát, és arról fogom a kivetítőre irányítani a programot. Gondoltam, hogy megmutatom ezzel azt is, hogy milyen a modern technológia az oktatásban, illetve, hogy praktikus eszközökkel, mennyivel egyszerűbb a dolgunk. Amikor már gyakoroltam az előadásra, akkor történt – sajnos – a baj, mégpedig az, hogy lesodortam az asztalról az Ipadet, ami pont úgy esett a kőpadlóra, hogy ripityára törött a kijelzője. Először kétségbeestem, de hamar beláttam, hogy azzal nem megyek semmire, ugyanis inkább a probléma megoldására kell koncentrálnom, hiszen két nap múlva nekem szükségem lesz rá. Gyorsan után néztem, hogy hol van olyan hely, ahol rövid idő alatt, akár aznap is vállalnak Ipad üvegcserét, végül pedig sikerrel jártam, és találtam egy olyan üzletet, ahol ezt vállalják. Nincs is messze a hely, úgyhogy gyorsan útnak is indultam, közben pedig azon gondolkodtam, hogy ezt a kis balesetet miként építhetném bele a mondandómba, mint tanulságos történetet. Talán úgy lehetne, hogy miként reagálunk egy-egy váratlan fordulatra, illetve, hogy ezektől nem szabad megrettenni.

ipad üvegcsereAz üzletben egy nagyon készséges srác vette kezelésbe az Ipadomat, aki annyit mondott, hogy nem biztos, hogy fél órán belül végez, mert nagyon sok javítani való halmozódott fel, de mindenképp meglesz aznap, és rám fog csörögni, ha elkészült. Mivel nem kellett ott várakoznom, el tudtam intézni néhány hivatali ügyemet, amiket már amúgy is halogattam egy ideje. Délután szólt is a telefonom, hogy mehetek a kütyümért, mert elkészült. Olyan volt, mintha új lenne, és szuperül működött, úgyhogy abszolút megbízható a társaság, mostantól mindig hozzájuk fogok járni, ha ilyen jellegű problémám akad. A szervizes fiú még felhívta arra a figyelmem, hogy nem kell feltétlenül személyesen mennem hozzájuk, ugyanis van egy telefon futár nevű szolgáltatásuk, ami annyit takar, hogy házhoz mennek az elromlott készülékért, majd vissza is viszik, ha kész. Ez lehet, hogy nem csupán egy napos, viszont egy csomó időt spórolhatunk vele, főleg az utazás miatt. Tulajdonképpen én se szeretek a városban annyit mászkálni, főleg ilyen nagy hőségben, ezért nagyon praktikus szolgáltatásnak tartom. Legközelebb – valószínűleg – igénybe veszem.

Miután az újonnan elkészült Ipademen végignéztem az előadás anyagomat, és meg voltam vele elégedve, már nyugodt szívvel vártam a napot, amikor megoszthatom a gondolataimat a közönséggel. Azt terveztem el, hogy az előadás közben spontán problémákat elemzünk ki, amelyek bárki munkahelyén, vagy egyáltalán az életében is előfordulhatnak. Arra vagyok kíváncsi, hogy mások miként kezelik a problémákat, hogy fognak hozzá a megoldás keresésének, illetve, hogy mennyi időt szánnak erre. Én is kiszámoltam, hogy mennyi időbe telt megtalálni a telefonkijelzo.hu üzletét, illetve, hogy mennyi idő volt, mire készen visszakaptam az Ipadem, és úgy érzem, hogy rendkívül jó időt futottam, aminek ők a részesei lettek. Szeretem, ha valami gördülékenyen megy, és a kijelzőcsere abszolút annak volt mondható.